Építsd Újra Önmagad folytatás

Építsd Újra Önmagad folytatás

Építsd újra önmagad!

Szirákon már a folytatást tervezik

Verejtékben úszó, mégis jókedvű arcok fogadják a látogatókat a Szirákon a Nippon Zengo és DORS edzéseken. Szekeres Ágnes irányításával találkoznak rendszeresen, hogy közösen mozogjanak, mintegy újraépítve ezzel egészségüket.

Három megye harminc településén, hatezer résztvevő bevonásával zajlik az a program, melyet a HIKO HONKYOKUSHIN ALAPÍTVÁNY indított útjára. A különböző mozgásformák megismertetésének köszönhetően a résztvevők nem csak fittebbek és energikusabbak lesznek, de megelőzhető különböző krónikus betegségek kialakulása, mentálisan stabilabbá válnak, hosszútávon pedig a munkaerőpiacon is sikeresebbek lesznek.

Az edzéseket irányító Szekeres Ágnest arról kérdeztük, vajon miként fogadták a helyiek ezt a lehetőséget:

– Én magam is nagyon örültem ennek a lehetőségnek, hiszen ennek köszönhetően olyan településekre jutnak el ezek a mozgásformák, amelyeken korábban erre nem volt lehetőség. Egyre jobb közösség formálódik, úgy látom, óriási kapcsolatépítő ereje van az ilyen edzéseknek. Arra törekszem, hogy ne csak az edzéseken legyünk együtt, hanem kirándulásokkal, kikapcsolódással tegyük színesebbé a programot. Úgy látom, mindenki 110 százalékosan odateszi magát az edzéseken. A napi stressz levezetésére, feszültségoldásra is tökéletes ez a mozgás, jobban érzik magukat a bőrükben, akik rendszeresen járnak.

Mivel már hosszú hónapok óta zajlanak a foglalkozások, azok, akik az edzések „kemény magját” alkotják, egyre inkább érzik, milyen pozitív hatással van életükre a rendszeres mozgás.

– Néhány éve jártam zumbázni, az nagyon tetszett, így örültem ennek a lehetőségnek is – mondta el egyikük, Mladoniczki Klaudia. – Az önvédelem terén vannak még hiányosságaim, de próbálom leküzdeni ezeket.

– Ahelyett, hogy otthon veszekednék a gyerekeimmel, mostanában inkább az edzésen engedem ki a gőzt– tette hozzá félig tréfásan Kollár Hajnal, aki ugyancsak örömmel fogadta az edzések hírét és azóta is rendszeres résztevője a foglalkozásoknak.

A település polgármestere, Kómár Jánosné maga is eljár az edzésekre, ha ideje engedi.

– A helyi lányok-asszonyok együtt edzenek itt, s úgy látom, nagy a közösségformáló ereje a közös edzéseknek. Együtt szenvedünk, együtt sírunk, nevetünk – mondta. – Amikor a projekt megálmodói megkeresték az önkormányzatunkat, nagyon örültünk a lehetőségnek, sőt, azon is gondolkodunk, miként lehetne a későbbiekben tovább éltetni a megkezdett foglalkozásokat. A település sportfejlesztési koncepciójába is bevettük már, illetve az önkormányzat vásárolt egy épületet, amely akár hasonló edzésekre is alkalmas lehet – tette hozzá a polgármester.

Az EFOP-1.8.6-17-2017-00015 azonosító számú – „A felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése a szabadidősport révén – Építsd újra önmagad” elnevezésű pályázat keretében megvalósuló ingyenes edzéseken túl a sporteszközöket, felszerelést, táplálék kiegészítőket is az alapítvány finanszírozza, emellett sportfesztiválokon és edzőtáborokon történő ingyenes részvételi lehetőséget is biztosítja.

A szabadidős sportok, különböző mozgásformák közül a szintén a pályázat keretében felkészített edzők az alapítvány profiljához legjobban illeszkedő sportágakat illetve edzésmódszereket alkalmazzák, mint a kyokushin karate, a Nippon Zengo torna és DORS funkcionális edzés. Mindezeknek köszönhetően a résztvevők fittebbek, energikusabbak lesznek a program végére, ami hozzájárul az egészségük megőrzéséhez, egészséges fizikumuknak és szellemüknek köszönhetően akár a munka világába való visszatéréshez is.