Művelődési Ház, volt Járásbíróság, volt Bozó kúria

Valamennyien észrevettük, hogy a Művelődési Ház (országos műemlék) teteje igen rossz állapotban volt, hiszen egy nagyobb eső után szinte minden helyisége beázott. Még ennél is ijesztőbb volt a faszakértő véleménye, aki súlyos rovarkárt és gombásodást is megállapított.

Szirák Község Önkormányzata ezért 2016-ban indult az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) veszélyeztetett műemlékek sürgős állagmegóvására kiírt pályázatán, és támogatást is nyert. Ebből a támogatásból valósult meg a legveszélyeztetettebb tetőrész idei felújítása, amit valamennyien láthatunk, hiszen erre a részre új cserepek kerültek. Örülünk a megvalósulásnak és a további pályázatokhoz sok sikert kívánunk!