Örömmel adjuk hírül, hogy mai napon felavattuk a most felújított hősi emlékművet. A felújításra a Szirák Polgárosodásáért Alapítvány a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványtól nyert támogatást. Az ennek kiegészítéséhez szükséges önrészt alapítványunk magán adományokból, ill. a helyi önkormányzattól kapott célzott támogatásból (300-300 eFt) fedezte. Az emlékmű előtt felállított kőpadok anyagát Hlavacska Ferencné Mariska néni adományozta. A felújítás Petre István (Buják) munkáját dicséri.

Az emlékmű közvetlen környezetét Szirák Község Önkormányzata újíttatta fel, a felújítási terveket alapítványunk felkérésére korábban Rafaj Máté készítette, Szabadics Anita és Kollányi László és tájépítész hallgatói munkájára alapozva. A tér felújításában és a tereprendezésben, növényültetésben helyi közfoglalkoztatottak és önkéntesek is jelentős részt vállaltak.
Nagy öröm, hogy sikerült a felülről egyre jobban szétnyíló, veszélyeztetett emlékművet helyreállítani, és méltóbb, szebb környezetet biztosítani az emlékműnek és természetesen a község polgárainak! Köszönet mindazoknak, akik részvételükkel lehetővé tették, hogy szép ünnepünk legyen!

 

További képek ide kattintva megtekinthetők!