Szirák Község Önkormányzata a 2015. évben az Önkormányzat épületének külső és belső felújítását kezdte meg.
Első ciklusban, az Önkormányzat folyosóját, irodáit, és tanácstermét újította fel a képviselő-testület.
A 2016-os évben tervezik az épület teljes külső felújítását, illetve nyílászárók cseréjét, valamint a parkosítást.
 

Szirák Község Önkormányzatának Nyúltelepe

2015. év május óta működik a közmunka program keretein belül nyúltelepünk. Jelenleg két fajtát magyar óriást és német óriást tenyésztünk. A programot 20 anyanyúllal kezdtük, melyet saját építésű istállóban és saját tartástechnológiával láttunk el. Munkásaink a közmunkaprogram keretein belül állatgondozói tanfolyamot végeztek. Nyúltelepünkön félév alatt a létszámot megtízszereztük.

Zárt tartástechnológiában tenyésznyulakat, és vágónyulakat állítunk elő, melyek igen keresettek. Az értékesítés folyamatos, telepünk teljesen önellátó.

 

Olvasás folytatása

Szirák Község Önkormányzatának Képviselő Testülete köszöntötte a községben élő 80.életévüket betöltött időseket. Kómár Jánosné polgármester köszöntő levele mellett 50.000 Ft. kézpénzt kaptak az idősek.
A képviselő -testület nevében az ajándékot: Mikus János önkormányzati képviselő, Dudás Lászlóné önkormányzati képviselő,és Dr. Micsutka Attila az idős bizottság elnöke adták át az időseknek az otthonukban. Időseinknek ezúton is kívánunk hosszú egészségben és szeretettben gazdag éveket!

Várnai Zseni: Úgy tégy,mintha örökig élnél

Úgy tégy,mintha örökig élnél,
Úgy folytasd minden dogodat,
Mintha már semmitől se félnél,
Az elmúlás se riogat…
Mert nem lehet fölérni ésszel,
Hogy jön a Perc!
S mindent bevégzel…
Megszűnsz létezni,
Nem leszel!
Mintha sohase lettél volna…
S ez lenne minden élők sorsa?!

Ne gondolj erre,
Nem szabad!
Csak folytasd minden dolgodat.
Úgy tégy,mintha örökig élnél!
Hinned is kell,hogy így igaz.
Megérik majd munkád gyümölcse,
Kertedből kipusztul a gaz…
Teremtő zápor hull a földre,
Jogod van fényre

Ingyenes könyvtári szolgáltatások   

  •  könyvkölcsönzés
  •  könyvtári dokumentumok helyben használata
  •  folyóirat olvasás
  •  könyvtárközi kölcsönzés

A könyvtárban eMagyarország pont működik

ID száma: 2970

eTanácsadó neve: Kulikné Bányász Erzsébet

elérhetősége:  06 20  506 8771

Szolgáltatásai

  • Ingyenes internet használat
  • fénymásolás
  • nyomtatás
  • lehetőség szerint tanfolyamok szervezése ( számítógép, internet  használat)

Elérhetőségek

Cím: 3044  Szirák, Petőfi út 102.

Tel:   06 32 485 033

E-mail:  mail@konyvtar-szirak.koznet.hu

könyvtáros: Kulikné Bányász Erzsébet